2010. december 3., péntek

Turist Go Home


Vélhetőleg buzdító falfirka a Ráday utcába nyíló Török Pálban, a Berliner söröző és a Tajtékos Napok étterem között. A református negyedben vagyunk, innét az utca neve.

Török Pál (Alsóvárad, 1808. jún. 29. – Bp., 1883. okt. 7.): ref. püspök. ~ József orvos bátyja. A teológiát Debrecenben végezte. 1832-ben rektor Kisújszálláson, 1839-ben Pesten választották meg lelkésznek. 1851-ben főesperes, 1860-ban a dunamelléki egyházkerület püspöke lett. 1842-ben Székács Józseffel együtt megindította a Protestáns Egyházi és Iskolai Lapot. Ő alapította a pesti ref. teológiai intézetet 1855-ben és a ref. főgimn.-ot. Neves egyházi szónok volt. – F. m. Korrajzok a dunamelléki helv. hitv. egyházkerület életéről (Pest, 1858); Gróf Széchenyi István érdemei… (Pest, 1860). – Irod. Kiss Áron: T. P. élete (Bp., 1904); B. Pap István: T. P. emlékezete (a Bp. i IX. ker. ref. főgimn. ért. 1905 – 06). (Magyar Életrajzi Lexikon)

A 16. századi előzmények után a pesti református egyház, hasonlóan az evangélikushoz, csak a 18. század végén, 1796-ban alakulhatott meg. Az egyház 1801-ben templom építésére telket kért Pest városától, amit meg is kapott, az akkor Széna piacnak nevezett tér déli oldalán elterülő régi temető helyén, kívül a Kecskeméti városkapun. Az eklézsia itt először szerény imaházat, majd 1816 és 1830 között Hofrichter József tervei alapján templomot építtetett. A gyarapodó református gyülekezet, elsősorban Török Pál áldozatos munkájának eredményeként, sorra alapítja intézményeit (akadémiát, iskolát, egyházi hivatalokat) a templom melletti épületegyüttesben. A teret, hol a templom áll, 1874-ben nevezték el a reformáció nagy alakjáról, Kálvin Jánosról. A környék utcáinak elnevezése is kapcsolódik a pesti református egyházhoz, hiszen az egykori Soroksári utat ma Ráday utcának hívják, emlékezvén ezzel Ráday Pálra, a Ráday Könyvtár megalapítójára és Ráday Gedeonra, a 18. század neves írójára, az egyház bőkezű támogatójára. Utcát neveztek el Török Pálról is, a templom mögötti hajdani Oroszlán utca kapta meg a pesti gyülekezet püspökének a nevét. Időközben a templomot körülvevő tér már szűknek is bizonyult: 1888-ban a közeli Lónyay utcában új gimnáziumi épületet avattak, és 1912-ben a Theológiai Akadémia, a Ráday Könyvtárral együtt, beköltözött Ráday utcai épületébe, melyet az egykori Ferencvárosi Dohánygyár épülettömbjéből alakítottak ki. Napjainkban az itt található intézményegyüttes, a Károli Gáspár Református Egyetem, a Ráday Gyűjtemény, a Ráday Könyvtár, a Ráday Levéltár és a Bibliamúzeum, a magyar református tudományos és egyházi élet egyik legfontosabb bázisa. (fszek.hu)


falfirkász minipöcsikék: ERX, ESK, TSMANIA,etc., Gergényi elvtárs szeresse őket a magánzárkájában

Kapcsolódó: Yankee Go Home

"Tourists go home" csoport a fészbúkkon

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Tourists go home!